TAPSOLJANAK A MAMÁNAK
(Magánjelenet. Elmondja egy nyolcéves kisfiú. Sápadt, fekete szemű gyerek, kicsit elhanyagolt. Nagyon izgatott, mintha lázas volna. Sokszor köhög is.)
— A függöny két felvonás közt, a szünetben, váratlanul szétmegy.
A kisfiú (bejön, óvatosan néz köml, egy csokrot szorongat. A súgóluk fölé hajol, nagyot lélegzik. Fölemeli az ujját, ragyogó szemekkel fordul a közönség felé.)
Pszt ! Ne tessék megijedni ! Ne tessék szólni senkinek ! Mint én fogok játszani !
Nem vette észre senki felhúztam a függönyt . . . tudtam, hol kell, nem is látták, hogy benéztem, megszöktem hazulról . . . annyian szaladgáltak a kulisszák közt . . . nem vettek észre . . . beszöktem . . . ez most nem szünet. Sz' tudom én, hogy kell játszani. Rendező úr rendez, ügyelő úr ügyel. Aztán van vastaps és jelenés. Aztán van domborítás. Aztán van bokréta, az én mamám mindig kap bokrétát.
Az én mamám a G. Balog Etel, aki itt játszik, a híres szinésznő, az én szép, drága mamám, ami drága hősnőnk, drámai szinészet, csillag.
Az én mamám olyan világhires színművészet a legvilághíresebb az én mamám. Az én
