<poem> Kőztők nagy rendeink a' fő méltóságot El-osztván, úgy szűlnek kinos Királyságot. Alattok a' kőz-nép, meg-nyomatva szenyved, 'S nyőgő rabságába, alatta el-senyved.
LEÓNIDÁS, meg-illetődéssel. Ámfares! lehet-é Spárta illy el-fajúlt? Hiheted-é, hogy már Királyságom el-múlt? Ah kínos hívatal! ------ győtrelmes méltóság! Embertelen Kőzség! ----- veszélyes uraság! Ámfares halgas-meg; keservembe mondok Néked ollyan dolgot, mit régen tanúlok, Kevéssé érdemlik hidd-el az emberek, Hogy legyenek Kőztők Kegyes Fejedelmek. Bűszke vágyódások, tőrvényt nem szenyvedhet; Noha természetek, ezer-szer meg-veszhet. Uralkodni Kíván sok rosz Haza tagja, Vélek, tsak a' népnek szaporodik jaja. Királyságom ellen látom rúgódoznak, Már a Spártaiak; 's velem hadakoznak. Ámfares! te lehetsz itt segedelmemre, Ne állj-el mellőlem; vígyáz életemre. Továb fegyvert fogni látod, már nem lehet, Van talám más eszkőz, melly hasznokat tehet, Tanátsosainkhoz menj-el Kővetséggel, Ne kéméljed kintsem'; legyél bőv Kőltséggel. Demókarest vedd-meg eléb; de titkosan, 'S a' tőbbivel is úgy bánhatsz ma okosan.
ÁMFARES. M'ért szenyvednek Király a' fő tanátsosok, Hogy néped Kedvéért legyenek kóldúsok? Likurgus' tőrvénye Hazánk' Kőzre-osztja, 'S gazdag embereinket, javoktúl meg-fosztja. Tsak egy Kőzőnséges Spártai Gőrőgnek, Hogy lesz a'nyi Főlde, mint egy fő Hertzegnek?
