Oldal:Bessenyei György - Agis tragédiája 1772.djvu/35

A lap nincsen korrektúrázva


<poem> ÁMFARES. A' tudatlan község, jól-lehet újságol Uram ; de goromba mérgébe nem vildol. Agis lármázza tsak őket Kleombróttal; Kik titkon hartzolnak ma Királyságoddal. Király! nem magába zúg a' nép egyedül, Semmit nem Kezdhet ö, fö vezérek nélkül. Vannak oly vitézek Spárta' kebelébe, Kik mérget éleszt'nek trónusod ölébe. Uram! nagy Hazádat ezek fel-lázasztják, 'S hív Királyságodat, széllyel utáltatják. Nem akarnak tudni hatalmasságodról, Készülnek le-verni fö méltóságodról. Szabadon eresztik néped' makatsságát. Sok, ellened e'ként szegzi nyakasságát. Pedig ha a' község nem rab, ö ragadoz, 'S búsúlt Isteninek mindég vérrel áldoz, Napokként, más főért sohajt vágyódása, Job lesz dolga úgy mond, ha jó változása, Törvényink' meg-rontván, bűnét nem isméri, Mert ö az Egeket, mint szegény úgy kéri. Így tévelygési közt, másokba bódulván. Fel-kel gyakran, ura' székére tódulván. Mindég új törvényt Kér, hogy sorsa jobbuljon, 'S nyakán terhesedett jármából ki bújjon. Ha jó Királya van; úgy szól, job lehetne. Még is, 's vallokról sok terhet le-vehetne, Igy ő szüntelenül átkozván rabságát, Nem élhet tsendesen, kérvén igazságát. Meg nem fontolhatja, hogy adója nélkül, Semmi törvény néki igazságot nem szül. A' fö-rendek közt is, sok Király hatalmat Nem nézhet; 's mutatja a' morgó unalmat. A' népet ingerli ez-fel szabadságra, Melly nem tudja, hol jut kinosab rabságra.