Testvéresen megosztozunk bátya, mintha nem is léteznék végrendelet; felelt Vincze. Hagyd nekem Kakasdot, hogy közel lakhassam enyéimhez, s bírd a többi, mint tudom, jóval nagyobb részeket. Csak az egyet kötöm ki föltételűl, hogy Avar Bálint öcsénknek s Mari húgunknak kezeiket add össze, üresen bátya, egészen üresen; kiházasitásukat én tartom, s ők, míg élsz, egy fillérrel se búsítsanak tégedet.
Ignácz, testvérének e nem várt nagylelküségére könyekre fakada, és szokatlan hévvel szorítá öccsét és családját kebeléhez. Bálint és Mari kezeiket összeadá, s ezt nem sokára követte a papi áldás is. Azonban a szívhajlam rendesen csak buvósdit játszik a gyarló embernél, eltűn ollykor kis ideig, de első alkalommal jogába tér vissza. O a gyarló ember, semmiben sem hagyja olly könnyen cserben emberi méltóságát, sőt ollykor halhatatlan lelkét is, mint midőn enyém és tied fölött tusáz. Ignácz ur, Kakasdot elhagyandó, ismét némi fukarkodással kezde kétkedni: mit hagyjon
