czal Máté; törvényes a házasság, nem pedig holmi szinpadi surrogatum?
A legtörvényesebb, atyám! ím itt a bizonyitvány, papi és világi tanútételekkel, ál és valódi neveinkkel ellátva.
Máté átfutotta a nyújtott bizonyság-leveleket.
Helyén van a dolog! szóla végre; de boldog isten! mennyi álkodás! az ember végre alig bír kilyukadni köztetek!
Ugy! kiált egyszerre Máté, egy gondolat villanván keresztül agyán; ezen kis Ascánius itt? Tivadarkára mutatván.
A mi kis sarjadékocskánk, édes atyám, ki szépen kezet csókoland nagyatyusánál, s a kis Tivadar, atyja által Mátéhoz vezettetve, tisztelettel csókolá össze kezeit. Máté magához ragadá fel a gyermeket, s csodás érzelem zajával halmozá el csókokkal, miket a szúró bajusz, a kis Ascaniusnak kissé sajnosokká teve. - Azért szerettem hát mindenkor olly sejtelmesen ezt a porontyot! szóla Máté! S valóban Avar folyvást hajlammal volt
