mikor lyányom kiházasitására, gondolok. Hiszen a mostani botor divat szerint, az apák egész boltokat kizsákmányolnak, hitvány menyasszonyi rongyokért, mik mielőtt az unokához jutnának, vagy megszakadoznak, vagy megsárgulnak az állásban mint a viasz, vagy kiavulnak végképen a zsarnok divatból. Ma már egy kiházasitás, több mint egy-egy sáskajárás! Apáink e részben okosabbak voltak; kiadták az ősi ékszert, s egy pár ezüst kanalat hozzá, s punctum!
Igaza van komám uramnak; de épen ezen ujabb pazar allaturás divatocska okozza aztán a „veteres migrate coloni-t” s azt, hogy Szetényi Ignácz ur beülhete az agg Hetyey-család örökjébe!
Igaz, igaz, mond erőtetett mosolylyal Ignácz; de ugyan ezért kell kétszeresen járnom eszemen, hogy ujabb migratio ne következzék be nálam is. – Hm, hm! a dolgot jobban meg kell fontolnom!
Tán hosszabb fontolgatás nélkül is, ráakadhatnánk a gombolyag végére, komám
