Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/30

A lap korrektúrázva van

cadendo annyira megviselének már, hogy bizonyos körülmények közt, nőnek nem vala tanácsos rájok pillantani. A mostani birtokos meghagyá ugyan ezen eső által himlőhelyezett szobrokat; de mint hasznosnak barátja, konyha-kertet alakita a czifrából, csupán egy emberre számitott utacskákkal. Kert mögött tág csűr, ugy látszik, még az egész határ allodiaturás és dézsmás termésére számitva.

A kastély mostani birtokosa Szetényi Ignácz ur, mint hajdani könyvnyomtatónak idősbik fia, a mult század közepe táján még nem született uraságra – azóta kissé változott a világ s a betük hálásabbak lettek – miért is szatócsságot űze mindaddig, mig nem egy nagybátyai végrendelet, őt a kis boltból meglehetősen nagy uraságra szólitá. Azonban a kalmári előszeretet, nem hagyá el őt uraságában is. Az a naponkénti pénzcsepegés jól esett csorgás mellett is szivének; ennélfogva uri laka egyik utczai szögletében most sem nélkülözheté a nyitott boltot, mellyben egy nyereség-izékes szolga által, maga kezére