egyedül költé el; mert Ambrus némi földingási symptomákat kezde immár észrevenni maga körül; tehát menekülendő, fölkele ültéből, s nem épen legszilárdabb aequilibrium mellett, haza felé intézé lépteit. Utjában kissé hajló vala morogni Kakasd első fundátora ellen, ki olly szűkre szabta a falu utczáját, a mint egyszerre – maga sem tudá miként? a késő est homályában, egy uri férfi, karján egy asszonysággal, állt előtte.
Hé, hó! ki vagy barátom? kérdé a férfi, megragadva haczukáját.
Én, a jámbor Bakator Ambrus, tisztességes nőtlen ifju! gagyogá, csaknem érthetetlenségig nehezedett nyelvvel, a szolga.
Mennykőbe! te vagy Ambrus? Ej ej barátom, még nem vettem eddig észre, hogy bornemisza vagy! Hát hová a gutába tartottál erre? nézd, nem vagy másfél ölre már a tó szélétől; ha itt nem járok, bizonyosan belé kalimpázol; mert a mint látom, kostánczot jár a lábad.
Még nem tánczolok, tens uram! gagyogá
