jellemfestményeimet illeszszem, és ne magát az életet törjem, erőszakoljam önkénytesen alkotott arabesk rámákba. Fölkeresem embertársaimban – csak csekély machineriával, nem halmozott szereplőkkel, – mert hiszen a világhistóriát is csak néhány ember alkotja, a többi csak statista – az isteni szikrát, azon földi vegyületekkel, mikkel azt gyöngéi és bohóságai burkolják; s igy mig olvasóm ama szikrát méltatja, szivesen megmosolyogja ezeket, egyszersmind szerencsés leend alkalmat nyerni, saját maga gyöngéit és bohóságait is megmosolyoghatni! S e méltányos kölcsönösség, ha nem csalatkozom, nyájasabb füszere az életnek, mint az örökös pézsmázás és assafoetidázás. Mert a mint Lessing bölcs Náthánjában szól:
- Der Wunder höchstes ist,
- Daß uns die wahren, echten Wunder so
- Alltäglich werden können, werden sollen.
És ekként született e jelen szeszélyes regényi kisérlet.
