közt borúlt férjének keblére. – Elek! kedves férjem! nemes szívü férfiu! megbirsz-e bocsátani nekem? zokogá.
Legyen feledve minden! szóla szánalommal Jávor; láttam kedves nőm marczongó kínodat, láttam sülyesztő szégyenedet és bünbánói töredelmességedet; ennyi elég arra, hogy jövendőre ferde lépéstől megóvjon tégedet; s ez viszont rám nézve is elég.
Pedig higyje meg, vőm uram, közbeszóla szokottnál hunyászabban Lucza; mi ártatlanok vagyunk!
Kétkedtem-e én abban valaha? mond Jávor; lehetnék-e olly nyugodt, mint vagyok, ha ez különben volna? De édes napácskám, a nőszemélynek szerencséje és tekintélye, nagyobbára a közvéleménytől függ; a nőnek, még erénye felett is, egyedül jó hire neve azon nyomat, melly őt az emberi nemesebb társaságok köreiben kelendő pénzzé teszi; ezen nyomat lekopásával, az illy hamis pénzverők segélye által, mint Gépánék, könnyen a hamis veretű pénzek közé fog vegyittethet-
