szavával Lucza; férjed is hihető azokon került lépre. De illy férj, leányom, kimélést nem érdemel.
Katinka érzelmek tömkelegében bolyongott. Eszéhez czáfolhatlanul szóltak azon kedvetlen jelenségek, mik az idegen nőnek zavarából, rejtélyességéből, érzelemzajlásiból és önmagávali ellenkezéseiből előtte fölmerültek; ellenben szivére mélyen hatottak, a nőnek a folyosón hozzája ejtett szavai, és férjének ismert őszinte jelleme. Ez érzelem-habzásban, végre is férje javára fogta volna kivivni kegyeletes kedélye a diadalt, ha Lucza asszony folytatott ingerültségeivel, némileg nem ellensúlyozza azt.
Ha drága férjed, mond Lucza, kinél a drága és drágalátos epitheton, mindenkor fulánkos mézfalat vala, végre is ártatlan, – mi szükség titokba burkolni előttünk magát? nem egy-e a szoba a kemenczével? Nős életben a titoktartás, leányom; sátáni horog!
