Én egész tisztelettel esedezem, előszavamat a kivételek sorába számittatni: mert az sáfárkodásomróli számadásomat foglalja magában; pedig ugy hiszem, nyomoru vagy igen nagy ur-gazdának kell annak lenni, ki még a neki beadott számadásokat sem tekinti át.
Nem egy szónokunk, irónk allegóriázott már azzal, hogy a világ egy szinpad, mellyen mindnyájunknak jutott egy-egy szerepecske, kisebb vagy nagyobb, fényesebb vagy homályosabb, hálásabb vagy hálátlanabb, víg vagy szomoru; mindegy! a függöny legördültével, egyik ugy megérdemli a maga tapsát, mint a másik, hogyha jól vitte szerepét.
A szerep-osztásnál jutott egy kínteljes az irónak is; nem, mintha hálátlan és tapsban meddő volna szerepe, hanem mert nehéz és kétes felfogásu az - pedig a felfogástól függ a szerep jó vagy hibás kivitele - s szerepének tévesztései nem csak fütytyel, de némi conpunctióval is járók. A silány iró időt lop, gyomrot ront, epét mozdit, eszet, képzeletet ficzamít, s jöhet, hogy álom-kórt is segit elő;
