S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban vette el messzelátóját a szeme elől, így folytatta:
– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a Strauss zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg akarom nézni ezt a jelenetet.
Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A lecke alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most pillantotta meg közvetetlen közelből.
A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál.
Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az arcot, s igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami nagy vízen, talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy rémlett neki,
