mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt fordult a színpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal megtalálta, amit keresett. A két leány ott ült a második emeleten, egy baloldali páholyban, közel a színpadhoz. De mintha nem igen akartak volna mutatkozni; meghúzódtak a nézőtér felé eső sarokban. Az egyiknek, aki bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott ki; a másik pedig, aki lentebb, az előtérben foglalt helyet, minduntalan hátrahúzódott a páholy belsejébe. Vidovics nekik szegezte turf-messzelátóját s várt türelmesen.
Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. Hol a színházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol elbújtak egészen. Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom egyre tart, hirtelen elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek nézegetni valót, vagy tettetelt áhitatos- sággal temetkeztek belé az Orlovszki herceg nem éppen tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, alig mutatkoztak, máris eltűntek.
