nek. De azért most is szeretettel, szinte elérzékenyedve gondolt rájok.
S elfelejtkezve érem-gyüjteményéről, pár percig elmerengett:
– Vajjon boldogok lesznek-e? Igaz, szeretik egymást, de az élet mindent megőröl, még a szerelmet is. És nagyon sok áldozatot hoztak egymásért, mind a ketten sokat, s ezt az ember, ha örökre eltitkolja is, sohase felejti el. Vajjon, egy pár év mulva, nem jut-e majd eszökbe nemcsak az, amit mindig keresünk, de soha se találunk meg, hanem az is, a mijök megvolt, s amit egymásért elvesztettek? Vajjon milyennek találja uj életét az aranykalitba zárt énekes madár? Vajjon nem azt gondolja-e, hogy mégis csak jobb volt az erdőn? Eh, hiszen kis babájok van s mindenből úgy látszik, hogy a boldogság angyala nem jelenik meg sehol, csak a gyermekünk bölcsőjénél!
Nem tetszett neki, hogy Vidovics ilyen későn esküdött meg Mirával.
