Lola is csak rövid és száraz megjegyzéseket tett, amikor a körülmények éppen megkövetelték. Szerencsére Fröhlichné annyit sápítozott, hogy ez mindnyájok előtt társalgásnak tünt föl.
Esti hét óra lehetett, mire megérkeztek új állomáshelyökre, egy felsővidéki nagyvárosba, ahol más, csöndesebb élet várt rájok. Már a pályaudvar környékén meglátszott, hogy ujra Európában vannak, ahol az emberek nem törődnek egymással, még a szinésznőkkel se.
Egy másodrangu fogadóban szálltak meg. Toilette-et csináltak s lementek az ebédlőbe. A szűk, homályos terem utasokkal volt tele, akik csöndes beszélgetésökkel kevés vizet zavartak. Mira mintha egy kissé magához tért volna. De alig evett s bágyadtan nézegetett körül, mint aki most kelt föl valami súlyos betegségből.
Reggel kibéreltek egy sötét udvari szobát, a szinházhoz legközelebb eső, ócska, komor ház első emeletén. Ahogy beköltöztek, Lola
