Feri úr csakugyan ébren töltötte az éjszakát. Mikor magára maradt, elővette kedves regényét, a Notre coeur-t, s olvasni kezdett. De André Mariolle esete ez egyszer idegessé tette. Félre tette a könyvet s kiment az orgonák közé. Ott járkált, míg egyszer csak észrevette, hogy virrad. Úgy gondolta, hogy jó lesz lefeküdni. De már nem jött a szemére álom.
Mikor Schmied úr haza jött a majorból, Feri urat már útra készen találta.
– Látom, – szólt, – hogy minden rendben van, s hogy én rám itt semmi szükség. Hát Isten áldja meg, Schmied úr.
Az ispán fejcsóválva nézett utána.
– Kijött, – beszélte később a szentjánosi papnak, – elolvasta a Religiót, leült velem máriást játszani, áldását adta az összes vadházasságokra s aztán haza ment. Az öreg Náci is így kezdte, szegény.
Feri úr a városban se viselkedett logikusabban, mint a pusztáján. Az éjszakákat áttivornyázta s egész nap biliárdozott. Más-
