Másnap, Sugár Mariska társaságában, kikisérte őket a vasuthoz. Feladta a podgyászukat, megváltotta mérsékelt áru, másodosztályu jegyeiket, beszámolt Lolának a visszajáró pénzzel s mikor beszálltak a kupéba, szerencsés utazást kivánt nekik.
A vonat megindult. Még egyszer köszönt; a lányok és Fröhlichné a zsebkendőikkel integettek Sugár Mariskának. Mira az ajkához emelte a kezét, és Sugár Mariska mosolyogva szólt:
– Ez aligha nekem szól.
És amint arra fordult, álmélkodva látta, hogy Vidovics sápadt és komoly, mint a halál.
– Ejnye, ejnye, ejnye, – szólt Sugár Mariska, – be komoly lett egyszerre! Így még nem láttam magát!
– Operette-figura vagyok, ugy-e? – kérdezte Vidovics.
Sugár Mariska félig tréfásan, félig komolyan vígasztalta:
– Hagyja el, Feri, megesett ez már okosabb emberekkel is!
