ami rám vár, odadnám érte, hogy egyszer, egyetlen egyszer a karomba zárhassalak!
S a lány odaadó, meleg tekintete szomoruan felelt:
– Négy nap és meghaltam neked! El fogod feledni kis Mirádat s a világ tovább forog. Azután is fel fogok kelni reggel hét órakor, mint engedelmes jó leányhoz illik, elmegyek a próbára, benézek a varrónőhöz s tanácskozom vele, milyen szövetből csináltassam az új princesse-ruhámat, este előveszem a bécsi rongyot s felöltözöm spanyol szobaleánynak, aztán énekelek, néha jól, néha rosszul s közben nyájasan beszélgetek a városi tanácsos és szerkesztő urakkal… Éjjel, Rád gondolok s csak sokára alszom el; de korán ébredek fel s reggel felé előveszem a kézi tükrömet: nem fogytam-e meg, rám ismernél-e még? Aztán, egyik városból a másikba vetődünk, keresem a dicsőséget, de nem találok egyebet, csak: új arcokat s a régi küzködést… Egyszer egy hervadt arcu szinésznőt látok
