hogy a szerelem: aranypohárban méregital; régente úgy lehetett, a mai világban nem félünk ettől az aranypohártól. Egyszer, sokára mind a ketten el fogjuk felejteni a regényünket, de mindig örömmel fogunk emlékezni rá, mint legszebb napjainkra.
– Alig virrad, máris alkonyul? Már is csak a végére gondolsz a regénynek? Akkor a te szerelmed igazán nem méregital, csak limonádé.
– Nem hinném. Gyűlölöm a frázisokat, de ma nem tudnék belenyugodni a gondolatba, hogy ne lássam többé, hogy ne halljam a hangját, hogy ne legyek mindig mellette.
– És hogy képzeled ezt? Elveszed feleségül? Ugy-e, nem?
– Nem. Azt már nem.
– Meg tudnád mondani: miért?
– Miért? Mert, teringettét, száz kitünő okom van rá, hogy ne vegyem el! Miért?! Mert… hogy is lehet kérdezni ilyet?
– No, no, azért ne haragudjál meg!
