végére ért a dalnak: „Engem választott, akármilyen csunya, szegény leány vagyok!“ – az a moraj futott végig a nézőtéren, mely mintha azt mondaná: „Nini, hisz ezt nem ismertük!“ s a férfiak olyan tapsolásban törtek ki, aminőt a berényi szinházban már régóta nem hallottak. A kutya, mely előbb egész lélekkel figyelt a szinpadra, örömében ugrándozni kezdett a páholyban; az asszonyok Miráról a páholyra s onnan a szinpadra tekintgettek, szóval a botrány tökéletes volt.
Lola mindezt a szinfalak közül szenvedte végig. Mikor aztán magunkra maradtunk (mert a fiatalember minden este hazakisér bennünket), szemrehányásokkal halmozta el hugát. Mira egy darabig hallgatott, aztán kifakadt:
– Igen, neki énekeltem. Kinek mi köze hozzá?
– Fájdalom, – szólt Lola haraggal, – nekem igenis közöm van hozzá. Ha kompromittálni akarod magadat, azt én nem
