szüntetni. Ő ezt nem rosszakaratból mondotta, mert akkor mindössze huszonhárom esztendős voltam; az édesanyámra értette, nem én rám. De csak később láttam be, mennyire igaza volt; Nándoromnak csak egyszer nem volt igaza; amikor meghalt.
Nem is írnék önnek, Kedves Rokon, mert ne szólj szám, nem fáj fejem. Az ember ne lásson, ne halljon, ne beszéljen; csak így lehet hosszu életü a földön. De Lola nem hagy békét. Azt mondja, vannak dolgok, amelyeket egy kisasszony, bármennyire fölvilágosult, nem tárgyalhat az édesatyjával; s a tisztes személyek éppen erre valók. Tisztes személyek alatt, teljes megvetéssel, mindig engem szokott érteni.
Rajtam tehát ne muljék. Én ugyan nem látom a helyzetet olyan kétségbeejtőnek, mint Lola; de mit tud ehhez egy szegény öreg asszony?! A fiatalember jónevelésü, illedelmes s nem csinál nagyobb botrányokat; de hát a mai világban a lányok olyan
