A közelében akarok lenni; azt akarom, hogy szóljon hozzám s hogy felelhessek a szavára. Mindennap. Mindig.
– Az úgy sem lehet. Nemsokára el fogunk válni. Aztán egy darabig gondol rám és végre el fog felejteni.
– Nem. Utána megyek, akárhová megy. Voltak már efféle alakok a világon. Én is ilyen alak leszek. Mindegy.
– Óh, ne ijeszszen meg. Ne mondjon ilyeneket. Hisz tudja, hogy az lehetetlen!
– Csak azt tudom, hogy nem válhatok el magától soha. Igen, azt hiszem, soha.
– Ugy-e, maga is fél attól, amit mond? Nem való ilyeneket beszélni. Majd szépen elbúcsúzunk, szépen elbúcsúzunk…
– Mira, édes kis Mira, hallgasson rám!…
– Nem, ne szóljon. Nem akarom magától hallani. Az én utam más, mint a magáé, tudom. De nem akarom magától hallani. Lássa, jobb lett volna, ha nem találkozunk többé. Mit akar velem? Nem akar szerencsétlenné tenni, ugy-e? Maga jó és szeret,
