szemébe. Érezték mind a ketten, hogy most ezeknek a szavaknak kellene következnie: „Miért hallgassak? Szeretlek, te is szeretsz engem, légy az enyém örökre!“ – s tudták, mind a ketten, hogy ezek a szavak nem fognak elhangzani.
És mégis, mialatt az élemedett Zampa a zsinórpadlás felé fordulva kereste a neki igen magas hangot, egy percre belefelejtkeztek abba a gondolatba, hogy: óh, mily édes nem törődni semmivel a világon, csak nézni két szembe, melyek az Örök Szerelemtől ragyognak!…
A leány szólalt meg először.
– Azt hittem, hogy nem látom többet… Miért is jött vissza?!…
De tekintetének a sugárzása egyebet mondott, azt beszélte, hogy:
– Milyen jó, hogy visszajöttél!…
– Visszajöttem, – felelt a másik, – mert nem tudok élni a nélkül, hogy lássam!… Nem tudok beletörődni a gondolatba, hogy a maga édes hangját ne halljam többet!…
