– Tessék, – szólt Vidovics magában, mialatt lebaktatott a lépcsőn, – milyen kevés kell hozzá, hogy egy milliomos kisasszony huszonnégy órára boldog legyen!
Délután megnézték az úszóházat, a tenniszpályát, a torna- és vívó-csarnokot, a nagy hársfa-alléet, a versenytért s az összes nevezetességeket. Van der Kerkhoven kisasszony fáradhatatlan volt; elment volna a bodrogi hegyekig. Terka alig tudta meggyőzni, hogy a fürdő területén túl nincs semmi, amit érdemes volna megnézni.
– Azt hiszem, a halmokról messzire el lehet látni, – gyanakodott Van der Kerkhoven kisasszony.
– Igen, csakhogy nem látsz egyebet, mint a végtelen sikságot, a hársfa-allée-t s azt az egypár szál gyertyánfát a versenytér körül. Aztán a halmok messzebb vannak, mint képzeled. Odáig kocsin, jó lovakkal, legalább egy félóra.
Van der Kerkhoven kisasszony kocsin, jó lovakkal, elment volna a világ végére is,
