ven kisasszony. – Már ezért az arcért is érdemes volt ide jönnünk. Le fogom rajzolni.
– Ha ugyan beereszt bennünket, – kétségeskedett Vidovics. – Úgy látszik, nem nagyon örül a látogatásnak.
– Szegény, most ébredt föl téli álmából – szólt Terka. – Engedjen neki időt, hogy egy kicsit magához térhessen.
Az öreg nem imádkozhatott nagyon sokáig, mert nemsokára előkerült a kulcsokkal. Csak az az egy hiányzott, amelyre éppen szükség lett volna. De negyedóra mulva megkerült az is, s a kaput nagynehezen kinyitották.
Időközben a melléképületekben összefogdosták a fürdő egész cselédségét. Az álmélkodó arcok előkukkantak, majd ismét visszabujtak rejtekeikbe.
– Azt hiszem, jó lesz, ha a kocsiban maradnak, – szólt Vidovics a hölgyekhez. – Én majd előbb körülnézek odabenn.
Azzal jött vissza, hogy:
