— Tetszett önnek ?
— Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant.
— Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég.
— Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem róla.
— Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép könyv olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség nélkül föl lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán kérhetek egy kis helyet könyvtára egyik zugában.
— Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem akarok kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten önnel, Monsieur Vidovics.
— Köszönöm, kisasszony, Isten önnel. S megindult az alsó ház felé.
A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett. Mikor a férfi eltűnt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai lehulltak a földre.
