tem a komát. Ezt a fickót ugyan anyától született ember nem fogja az asztal alá inni.
– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni.
– Máskor se igen érsz rá.
– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát nem is búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is szomorkodnám, mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett meg rólam végképpen, hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat koccintson velem?! Te, fiu, nem is tudod, milyen nagy jót tettél velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy eljöttél!
– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz.
– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, soha se volnánk
