Nyúl
szerző: Gárdonyi Géza

                                      Nyúlfészek

A nyáron két házinyulat kaptam egy barátomtól. Nem lévén istálóm, egy ládába tettem őket s a láda tetejét és alját levettem. Itt ha nem volt nagy helyök, elég kényelmesen mozoghattak.
Augusztus 10-én három kis kölyket találtunk a nyulházban. Nem élt egyik se.
Hanem a következő napon az történt, hogy a két nyúl lyukásásba fogott. Hol a hím, hol a nőstény kaparta a lyukat. Az első lábukkal kapartak, a hátulsókkal kirugták a földet a lyukból. Két hét alatt egy méternyi hosszu lyukat vájtak.
Hogy szeptemberben már nagyobb helyet tudtam nekik adni, az udvar egy partos részét kerítettem be nekik lakóhelyül és a partba fél méternyi mély lyukat ásattam.
A nyulak elfogadták ezt. Tovább ásták, kiszélesítették.
Szeptember 10-én a reggeli órákban látom ám, hogy a nőstény nyúl erősen húzkod egy nagy fehér rongyot, amelyikkel téglát mosott a cseléd és odaterítette a nyulak kerítésére száradni.
Nem bírt vele.
Szakítottam hát a rongy száraz részéből egy darabkát és eléje vetettem.
A nyul mingyárt fölvette a rongyot, száraz fűszálakat szedett hozzá s mikor már úgy tele volt a szája, hogy nem tudott többet fölszedni, bevitte nagy csámpás sietéssel a lyukba.
Hát most már bizonyos, hogy a nyúl fészket készít.
Apró rongydarabokat vetettem be neki: mind az előbbi módon gyömöszölte össze és be hordta. A vattát és tyúktollat szintén elfogadta.
Ezeket nem fogta össze fűszállal, hanem inkább rongygyal. A selyempapíros nem kellett neki. Végül egy kis rongydarabhoz a saját szőréből tépett és ezt vitte be, aztán csak a tiszta szőrt tépte és rakta a fészekbe.
Annyi szőrt leszedett a két oldaláról, hogy a két kerek folt meglátszott még hetek mulva is.
Egy órára a fészekrakás után három eleven kis csupasz nyulat kölykezett.

                                                      A nyúl esze.

Egyszer ezt írtam a természetrajzom margójára:
A házinyul ostobább még a tyuknál is, nincs annyi esze, hogy rátenné az ennivalóra a lábát. Gondolata nem terjed tovább annál az egy falatnál, amit felharapott. Amíg ezt rágja, a többit eleheti tőle a csirke.
(Szinte boszantott az ügyetlensége, hogy mikor kenyeret vagy zsemlyét dobtam neki, csak egy falat volt az övé, a többit elkapkodták a csirkék az orra elől.)
Egyszer megint egy kis karaj kenyeret vetek neki.
Felkapja.
Tartja a szájában.
A csirkék odagyülekeznek köréje és izgatottan várják, hogy a nyuszi harapjon a kenyérből s a többit ők rabolják el.
A nyuszi csak pislog és tartja a kenyeret. Hitvány kis agyában valószinűleg kérdés érlelődik. Egyszer csak megfordul a kenyérrel és gyors ugrálással bemenekül vele - a csirkék nem csekély elképedésére - a ledöntött szilvafák sűrűjébe.
És ezután mindig így cselekedett.



Némi értelemre vall, hogy a kétszer háromszor hallott lármára nem ügyel többé.
A kapucsengetést már az első nap megszokta.
Egy rozsdás revolveremből lőttem ki töltéseket. Csak az első lövéstől ijedt meg. Másnap megint próbára tettem, csak éppen megrezzent. Hanem ugyanaz nap mikor a pince ajtóban megcsikordulta kulcs, ettől ijedtében majdnem a falnak ugrott.

                                           Macska meg a nyúl

A szomszéd macskája átjött hozzánk. Meglátta a házinyulat az udvaron és szinte megdermedten bámulta.
Tán egy percig állt így, azután a fejét fel és lehajtogatva, szaglálódva indult a nyúl felé. Ismét megállt.
A nyúl észrevette s amint a macska megmozdult, elugrott. Ugyanebben a pillanatban a macska is úgy megijedt, hogy felugrott a pince tetejére.
Egy darabig szemlélődött ottan, azután ujra lejött. A nyúlhoz sétált és lelapult.
A nyúl répalevelet evett.
A macska játékosan ugrott feléje.
A nyúl néhány méternyire eliramodott. A macska utána.
A nyúl hirtelen leült és visszafordult, akkor a macska futott el.
Mind a kettőn meglátszott, hogy játszanak. Az elébb észrevették, hogy oktalanul rémültek meg egymástól. Most összebarátkoztak.
A macska gyakran átjött játszani s vidáman kergetőztek ide-oda az udvaron.