Novemberben
szerző: Móra László
A szép mosolygó fák helyett
Ruhátlan, árva ághegyek
Merednek Égnek
S hogy összeérnek
A szürke gallyak, vedlett ágak:
Szomoru gyászdalt muzsikálnak...
A vidám nyári dal helyett
A bánat dudol éneket.
Megállunk egy-egy röpke percre
S egy hant előtt letérdepelve
Imádkozunk és messze nézdelünk.
Keressük őt, ki együtt élt velünk...
Anyánk, testvérünk, jó barátunk:
Ilyenkor mindig ujra látunk.
S míg sírotoknál térdelünk,
Míg összefonjuk két kezünk,
Az Égbe szálló gyertya fénye
S az őszirózsák szent fehérje
Békét küld szívünk mély sebére...
Eláll a könnyünk, halkul ajkunk,
Minden fájdalmat betakarunk.
S hiába zúg a novemberi szél.
Hiába integet megint a tél
— S a szél mögül a dermesztő halál!
A szívünk mégis vigaszra talál,
Mert egy az ajkunkon az ének:
Örök az Isten és a lélek!