Nincsen e világon semmi állandóság,
Valami látható, minden mulandóság.
          Hajad fürtös szála,
          Melly rég szépen álla,
          Most csudaváz, lárva.

Csinosan felkötött nadrágod mi lelte?
Szabó derekadtól hónodig emelte.
          Ollyan vagy benn, pajtás,
          Mint gályán a sajkás,
          Vagy a ki sánczot ás.

Kordován csizmádnak megnyulott a szára,
Fel is emelkedett véle együtt ára.
          Csak most veszem észre,
          Hogy nagy kora készre
          Jött hozzánk, szélvészre.

Gondolnád, hogy az lesz a szabó kontója,
Vagy a komédiás bilétmutatója.
          Azonban egy, kettő,
          Öt, tiz, százas betű,
          A forint jelentő.

Egy krajczár egyet tesz, de már három kettőt,
A két tiz garasos krajczárt tizenkettőt.
          Nem tudom számlálni,
          Kivánnék megválni,
          Helyébe mást látni.

Szabadíts meg tőle, magyarok istene!
Mert ennek se sulya, se becs nincsen benne.
          Máskép is a bankó,[1]
          Csak koldusnak való,
          Kinek lába nem jó.

Jegyzet

  1. Mankó.