Nem élek én tovább...

Nem élek én tovább... szerző: Ady Endre

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amig a szívemből
Felfakad az ének:
Amig a lelkemet
Sírhatom a dalba,
Amig lángra gerjeszt
Ihletés hatalma;
Amig titkos órán
Reám száll a bánat,
Feketén, komoran,
Mintha a világnak
Végzetszerű átkát
Csakis én érezném,
Tépődve annyi bús,
Megfejtetlen eszmén.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Míg vérező szívvel
Ezernyi kétség közt
Még mindig remélek.
Míg az örök eszmét,
Míg az örök szépet,
Keresem, imádom,
Míg egy ábrándvilág
Lesz az én világom,
Melyet én kormányzok,
Melyet én teremtek,
Amelyről dalaim
Annyi szépet zengnek.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amig szerelmemért
Szerelmet remélek;
Amig mint eszménykép
Ragyog le szívemnek
Szentelt oltárára
A nő, a teremtés
Legszebb koronája.

Nem élek én tovább,
Nem élek csak addig,
Amig a szívemen
Ezer kínos kérdés
Keresztül nyilallik;
Amig nyugodalmat
Egy percre se leltem,
Amig egy világért
Gyötrődik a lelkem.

...De ha az életnek
Piszkos, jeges árja
Magával ragadna
S kialudnék tőle
Szívem régi lángja;
Hogyha örök hitem,
Hogyha minden vágyam
Örökre elszállna
S annyi tépő kétség,
Siratott reménység
Fás közönnyé válna;
Ha titkos órákon
Nem szállna szívemből,
Nem zengne ajkamon
Biztatón az ének, ─
Ne éljek én tovább,
Mit adhat már akkor
Énnekem az élet?!...