Nagy szárazság idején

Nagy szárazság idején
szerző: Ady Endre

Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 11. szám

Megfogyott az Ég esője,
Mint a régi magyar virtus
S olyan száraz a világ,
Hogy nem olthat már ezen
Még ezer akónyi bús vér.

Olyan száraz a szivünk is,
Hogy a lucskos förtelmeknek
Miként egy szomjas szivacs,
Álmosan és szomjasan,
Telhetetlen húll elébük.

Száraz az itt-maradt lárma,
Szerelem, bűn, jóság, minden,
Száraz a rettenetes,
Száraz a jámbor, fehér,
Száraz bennünk a jó Isten.

És az eszünk nagyon száraz,
Kire olyan büszkék voltunk,
Ide-oda nézeget
S mint sok kölykü hős halott,
Olyan árván hagy bennünket.