Moore Tamás dalaiból

Moore Tamás dalaiból
szerző: Thomas Moore, fordító: Szász Károly

                        I.

Vedd, itt szivem! gondot viselsz te arra,
Bár merre járjak, szárazon s vizen.
Mosolyban s búban, ébren avagy alva
Nem bánt a gond — hisz nálad van szivem.

Világi pályánk végzetes körében
Boldog ki könnyen viseli szivét.
Még boldogabb ha nincs is — nemde szépem,
Mint nincs nekem, mivel te elvivéd.

Mit árt, szemem akárhová repessen,
A csábmosoly szép lányok szemiben ?
Ha Vénus maga hivna hogy szeressem :
Nem lehet, mondok, nálad van szivem.

S maradjon is — elrejtve egyre jobban ;
S bár a szerencse hozzám hűtelen,
Bár hagyjon el, — ez egybe' jó dolgom van,
Mig nálad biztos kamaton szivem !

                       II.

Valami jobb nevét találd el;
Barátság : hideg szó csupán.
A szerelem : világi láng, mely
Arany oltárokat kiván.
S a szenvedély, mint déli nap-hő,
Mindent elperzsel merre lát,
S mégis kihűl, ha alkonyat jő . . .
Ne nevezd egyiknek se hát.

Képzeld egy tisztább láng varázsát,
Mit földi por szenny nem borit,
Mint szenvedély, szerel'm s barátság,
És mégis szintoly emberit.
S ha földi nyelv meg nem nevezhet,
Mint ez, oly égi érzeményt:
Az angyaloktól menj s kérdezd meg
Mi az — s nevezd majd a szerént.