Moesta et errabunda (változat, Tóth Á. fordítása)
| Moesta et errabunda szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád |
Agáta, mondd, szived nem száll-e néha messze,
Túl e vak tengeren, e szennyes városon,
Más óceán felé, hol zengő fény övezne,
S hol ring a szűzi mély, kéken, sugároson?
Agáta, mondd, szived nem száll-e néha messze?
A víz, a végtelen, ringassa renyhe búnk!
Mily démon áldta meg, hogy bár üvölt vad ajka,
S ormótlan orgonán a mord vész véle búg,
El mégis ő csitít, az ős fenségü dajka?
A víz, a végtelen, ringassa renyhe búnk!
Vágtass velem vasút! lebegj el, lenge gálya!
El innen, el, ahol könnyünkből lesz a sár!
Úgy-e, így sír szived gyakorta, óh, Agáta?
Sok itt a bűn, a baj s a jaj, el, messze már!
Vágtass velem, vasút! lebegj el, lenge gálya!
Óh, Éden, illatos tájad mily messze int!
Hol friss azúr alatt csak kedvek s üdvök élnek,
Hol, amit szeretünk, méltó szeretni mind,
Hol tiszta kéj ölén ájulhat el a lélek!
Óh, Éden, illatos tájad mily messze int!
S hát gyermek-kéjeink szelíd, zöld fényü kertje,
Bujócskák, víg dalok, sok drága csók s csokor,
Dombok mögül siró hegedűk halk koncertje,
Hűs kőkorsók bora s az alkonyi bokor ─,
Hát gyermek-kéjeink szelíd, zöld fényü kertje,
Ártatlan Édenünk, tűnt üdvökkel tele:
Óh, hol van? Kína sincs s az Indiák se messzebb!
Ha zeng hangos jajunk, felköltjük még vele?
Vagy ébred még, ha halk ezüst sirásunk reszket:
Ártatlan Édenünk, tűnt üdvökkel tele?