Minek sirsz kedvesem?
Minek sirsz, kedvesem, bájoló angyalkám!
Minek panaszkodol kincsem, ó Lórikám!
Tán, hogy elhagytalak,
Méreggel csaltalak,
Ne gondold azt.
Minek mondottad azt, hogy engem szerettél,
Engem mindeneknél leginkább kedveltél.
Papi rendbe léptél,
Engem kinevettél,
Rabbá tettél.
Ki ne szomorkodnék éretted, oh édes!
Minden szavaidat hallani keserves,
Könyes bús szivemre,
Több ismeretedre,
Mind halálig.
Mivelhogy társamnak meg nem kaphattalak,
Nyoszolyó lányomnak én téged választlak.
Köss koszorút mostan,
Imádkozzál ottan,
Az oltárnál.
Térdepelj közelebb, az isten áldását
Hadd adhassam reád, ugy mint áldomását.
Több szerencsét keress,
Papokat ne szeress,
Élj boldogul.
Megteszem kinok közt, ámbár nem szivesen,
Csak hogy utolszor is áldásod vehessem.
Én rólam szegényről,
Szeretett hivedről,
Emlékezzél.
Ki fog már ezután engem vigasztalni,
Egyéb mint zöld erdő, hol fogok sétálni.
Egyedűl én árván,
Az istent imádván
Te éretted.
Add reám csókodat, el kell már bucsúznom,
Tőled, szép angyalkám, el kell már indulnom.
Keress egy hivebbet,
Kivel szerelmedet
Feloszthatod!