Milliomosok a levegőben
szerző: Cholnoky Viktor
Valahol a hajdani Far-West egyik pontján, ahol még száz évvel ezelőtt is, de talán még ötvennel is, Bret Harte-i alakok irtották az őserdőket, vagy keresték az aranyat, tehát valahol Kaliforniában, nem messze San Franciscótól, Oakland környékén lezuhant egy léghajó. Mármost: a lég katasztrófái, a levegő hajótörései szenzációk, világszenzációk voltak ugyan minden időben, de ma aligha rezonálnak már nagyobbat, vagy - mondjuk úgy - alig keltenek exotikusabb hatást a publikumban, mint egy-egy vasúti szerencsétlenség avagy a tenger haragjának valamelyik embergyilkos megnyilvánulása. A levegő, mint közlekedőút, kezd olyan megszokottá válni a számunkra, akár a víz vagy a szárazföld.
És mégis, ezt az oaklandi katasztrófát ki kell ragadni a csupán napi feljegyzés múlandóságából, és valamivel nagyobb gondolkozóba eséssel kezelni, mint amennyit a puszta riport kötelességszerűen ad. Hármas okból. Először azért, mert ez az első tömegkatasztrófa a levegőben, másodszor azért, mert megdöbbentően igaz jellemzője az amerikai észjárásnak, harmadszor pedig azért, mert nemcsak a tömeges voltában, hanem másvalamiben is - majd megmondjuk később, hogy miben - szintén az „első”.
Akármilyen kíváncsi is az olvasó ezek után magára a katasztrófára, kénytelen vagyok itt vargabetűt kanyarintani, és elkezdeni a dolgot a „Feketé”-nek is nevezett Anklicen Bertold nevű barátnál, aki feltalálta a puskaport. A reklámfeltalálókon, az üzletből újat mondókon kívül ő volt az egyetlen ember, akinek a találmányát sikerült nagy éclat-val hozni a világ tudomására. Minden más feltaláló csendben dolgozott, igen sok maga sem tudta, hogy mit keres, a legtöbb egészen mást talált meg, mint amit keresett. És névhez meg dátumhoz a találmányokat mindig csak utólag köti az ember, elméjének ama kilométerkő-szükségérzetével, amelynek a következése például, hogy mindnyájan komolyan hisszük, hogy az újkor csakugyan 1492-ben kezdődött, a legújabb kor pedig 1814-ben. A korszakváltozások a gondolatparányoknak kikutathatatlan megmozdulásaival kezdődnek el, a találmányok pedig szintén valósággal úgy lopózkodnak bele a köztudatba apró, jelentéktelennek látszó momentumok után, és csak utólag - sokszor nagyon későre - vevődnek észre, konstatálódnak, és néha honoráltatnak is. Bell munkájának a tejfölét Edison szedte le, az Újvilágnak nevét pedig nem Kolumbus adta, hanem Amerigo Vespucci. Elménk paripáját mindig akkor kötjük hozzá egy-egy karóhoz, amikor már mindnyájan rájöttünk, hogy „nini, itt valami új dolog van”!
Tessék meggyőződve lenni, hogy így vagyunk a kormányozható léghajóval is, amely már fel van találva egypár esztendő óta, de még nem tudjuk, pedig az ördög sem tartja titokban előttünk. És lehet, hogy az oaklandi katasztrófa lesz az a pont, ahonnan kezdve már mégis tudnunk kell azt, amit most láthatnánk a legközelebbről, tehát - csak tíz év múlva fogunk majd igazságnak meglátni. Itt valahogyan a „lucus a non lucendo” ismeretes mondása érvényesül, mert az oaklandi esetben egy teljes kormányozhatatlannak bizonyult léghajó már fel van találva.
Mert itt a következő dolog történt. Valami mérnök vagy gépész vagy talán gépgyáros óriási nagyságú, eddig példátlan méretű léggömböt szerkesztett, applikált rá mindent, ami eddig hasznosnak bizonyult, elszedte rá a Renard-ék, de Meurthe-ék, Zeppelinék, Lebaudyék minden találmányát - hiszen semmi sem titok -, és miután ekként európai ésszel megcsinálta kolosszusát, elővette az amerikai eszét és: részvénytársaságot csinált. Nem a szerkezet tökéletesítésére, a további kísérletezésre vagy más ilyen elaggott célra, ó nem: az első állandó léghajójáratok berendezésére. Egyelőre San Francisco és New York között, később New York és talán Southampton között, esetleg San Francisco és Melbourne vagy Fokváros között.
Európában mindenre akad bolond, Amerikában mindenre akad milliomos. Ez a mérnök is talált szám szerint tizenöt milliomost, akik hajlandónak mutatkoztak a részvénytársaság megalakítására. Az üzlet kezdett a megvalósulás stádiumába lépni. Hanem aki üzletet akar csinálni, az menjen utána maga, mert ha mást küld, akkor vagy megcsalják, vagy meglopják. A tizenöt milliomos is elhatározta, hogy együttesen fognak megtenni a mérnökkel egy próbautat, és ha a dolog beválik, akkor majd lehet beszélni a részvényekről. Mert ők blindre nem kockáztatják a pénzüket.
Megkezdődött a próba, a mérnök is, a milliomosok is beleültek a léghajóba, és elindultak. Felemelkedtek háromszáz méter magasságra, akkor felrobbant az egyik kazán, utána megrepedt a léggömb, és a következő pillanatban az egész alakuló közgyűlés úgy zuhant alá a földre, hogy egy sem törte ki még csak véletlenül sem a kezét vagy a lábát, hanem mind pontosan a nyakát törte. Ilyen baisse-t még nem látott a világnak semmiféle boszorkányszombatja.
Ezek után mi, kortársak, természetesen azt mondjuk, hogy a tizenöt milliomos tizenöt szamár volt, akik nem kockáztatták a pénzüket, de rátették a rizikóra a nyakukat. Az utánunk következő nemzedék fogja belátni, hogy nekik volt igazuk, nem nekünk, és hogy ők teljes üzleti okossággal és becsületes emberi körültekintéssel cselekedtek. Hogy mégis ott fehérlik most a foguk Kalifornia kavicsos földjén, annak csupán egy kicsiny kis számításbeli hiba volt az oka. Vagy még az sem, mert üzletembereknek szabad számolni a gépek preciziójával, munkaerejével, jövedelmezőségi koefficienseivel s több effélével, de eggyel nem szabad számolni soha: a babonával.
A boldogult tizenöt tehát teljes emberi okosság szerint feledkezett meg arról a babonás igazságról, amit mi, üzlet nélkül való emberek mindnyájan tudunk: amikor valaki valamit produkálni akar, akkor múlhatatlanul kudarcot vall vele. Egészen bizonyos, hogy amikor a fiad először el tudja mondani, hogy „tete”, te elszaladsz a szomszédhoz vagy a barátodhoz, és meghívod, hogy hallgassa meg, hogy „tete”. És egészen bizonyos, hogy akkor a gyerek, ha megpukkadsz sem fogja azt mondani, hogy „tete”. Egész nap azt sivalkodja, egész nap azzal bőszít, de akkor, a produkció pillanatában elhallgat, és nem mutatja a tudományát. Éppúgy egészen bizonyos volt, hogy a Stephenson legelső lokomotívja a legelső útján el fogja gázolni a legelső állomásfőnököt. El is gázolta. És mivel a gyerek a kellő pillanatban nem mondja, hogy „tete”, és mivel a Rockett a harmadik kerékfordulásra elgázolta Pillcoxot (nem tudom biztosan, ez volt-e a neve), tehát a lucus a non lucendo szent igazságával bizonyos, hogy a gyerek tudja már mondani a „teté”-t, s hogy a Rockett nem embergázolásra született. Annak az oaklandi mérnöknek a léghajója lehet, hogy nem volt kormányozható, de a kormányozhatatlanságának semmiképpen sem bizonyítéka az, hogy kormányozhatatlannak mutatkozott. Az igazság éppen ellenkezően áll: a lezuhanás csak annak a jele, hogy a gépezet egy pillanatra felmondta a szolgálatot; de hogy ennek a lezuhanásnak tizenhat nagyon kemény és bizonyára igen okos nyúltagyat rejtegető nyak lett a hajótöröttjévé, az szinte döntő bizonyíték az elpusztult léghajó kormányozhatósága mellett. Ezek a milliomosok kétségtelenül komikusak egy kissé, de hát tulajdonképpen minden vértanú biztosan hisz az igazában, és meghal érte, ahelyett hogy kivárná az eljöttét.
Az oaklandi katasztrófa bizony bizonyíték a léghajó kormányozhatósága mellett. Alighanem éppen akkora, mint amikor a Patrie (no persze hogy a Patrie) tavaly július 14-én (no persze hogy a nemzeti ünnepen) megjelent a Marsmező felett, és gyönyörű ívet csinált a levegőben. A különbség csak az, hogy az egyik eset franciául beszélt, a másik meg amerikánus nyelven.