Mezei dal Segraisből
| Mezei dal Segraisből szerző: Dayka Gábor |
Még én látni megyek kedves Amirámat,
Tytir! Te azonban őrizd nyájatskámat.
Már jelenti Venus húnyorgó világa,
Hogy a piros Hajnal szekerébe hága.
Ideje indúlni: Tytir! nyájatskámat
Legeltesd, én látni megyek Amirámat...
Tsak most távozzatok nehézkes fellegek!
Meg-térvén mennykövet szórhatnak az egek.
Tsak elébb el-jutván Szépemre találjak:
Nem gondolok véle, bár a sírba szálljak...
Mit mível az Angyal? mint foglalva lelem?
Mi helyen? melly tájon talál-összve velem?
Hol fenyő zöldellik örökös ágokkal?
Hol bé-vájtam nevünk ezer vonásokkal?...
Vagy a tiszta kút-fő virágos szélébe,
Hól sebhedt szívemet ki-öntém ölébe?...
Amor! ki Szépemhez lágy lengedezéssel
Napjában annyiszor repűlsz, s nála késel:
Mondd: távúl létemben a főld könnyem issza,
Mondd: hozzá indúltam; s azonnal térj vissza:
Ha könnyű szárnyadnak nem vet lépes ágot,
S jelentsd, mint fogadta légyen ez újságot...
Egek! mint olvadoz szívem örömébe,
Ha el-jutván, elébb én ötlöm szemébe!
Ha dombjáról, honnan útam fel-fedezi,
"Ő az, ugyan ő az" szája zengedezi!
S a folyó partjára le-száll eggy lépéssel,
Előmbe fut, s talám fogad öleléssel!...
Tündér gondolatok! ébren is álmadoz,
Ki Amor nyilától sebhedve bádjadoz...
Óráim nélkűle vajmi lassan telnek!
Véle a leg-nyúltabb napok szárnyra kelnek...
Le-űlvén alatta a terjedt bükk-fának,
Hol sípom hangjára sípok némúlának:
S jutalmúl Szépemnek vevém koszorúját,
Mi által nevelém Alkander bosszúját:
Énekeld, majd úgy-mond, énekeld dalodat,
Mellynek tárgyúl tevéd kedvelt alakodat!
Szebb dalod, mint a bús fülemile zengése,
Kedvesebb, mint a hűs tsermely tseregése...
Mivel nem bíztatott mézzel-folyó szava,
A rózák kebelét nyitván Iker hava!
Lágy szellő, melly a'kor e vígság helyébe
Múlattál, nem fújtad Istenim fülébe?