Menedékház
Ott, hol az út kanyarul, alacsony hegyiház a lakásom —
posta se jő ide már, végre magam lehetek.
Ablakomon figyelek ki az alkonyodó levegőbe, semmi nesz!
A harkály fönn a fenyőn kalapál.
Könnyű iramlással fut a réteken át az evetke, hancurozik
vidoran; itt a szabadba nagy úr.
Jaj! De mi zaj riadoz? Mi süvölt a magasba: „Merénylet!”
„Bismarck még haragos!”, „Holnap a pápa fogad!”
Mért ez a hír? Ni az ablak alatt egy csésze fehérlik!
Reszket a drót huzala, zizzen a villamos ár,
mint a nagy emberiség testében a lelkes ütőér,
völgyöleken, hegyen át hordja a lázas időt.