Megint nagy vizekre

Megint nagy vizekre
szerző: Ady Endre

Kedves, jó Földesi Gyulámnak, az Ady-versek
poéta-adminisztrátorának

Be szikkadt szájjal mosolygok megint,
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.

Hajh, nagy vizek és sírós örömök
Örök felhőző, szent párás tájéka,
Vársz-e reám még kísértettel néha?

Visz-e csónakom, a szenvedni-vágy,
Olvadó és bús üdvösségü ködben
S villámos zápor zuhog-e köröttem?

S piros csónakkal indulok megint,
Szívem a lapát az evező rúdján,
Félelem nélkül félős bajok útján.

Dacos, jaj-záró ajkat akarok,
Szivet, mely örvényt paskol újra bátran
S mindig több veszélyt, mint amennyit vártam.

Piros a csónak, bátor a lapát
S ha aggul, gyöngül egykori hajósa,
Tengeren pusztul, mintha ifju volna.