Megbocsátás
Ha majd az égő szenvedélyek
És emlékük elmultanak,
És rólad többé nem beszélnek
És híred is el-elmarad.
És alszik majd a sírba' szíved,
Melyben hő vér forrott elebb,
Melyet oly esztelen hevített
A szerelem és gyűlölet;
Ha majd a nagy, végső itélet
Előtt meghajtod a fejed,
És szégyenül tudják be néked
Határtalan szerelmedet:
Azt, a ki ifjú éveidnek
Elkeseríté legjavát:
Védelmedül oh ne idézd meg
S ajkadról őt ne érje vád.
De - mely lehurrog - a tömegnek
Mondd: »Van még más birói szék,
Az én szívem sokat megenged,
Oh, mert én sokat szenvedék.«