Megbeszélések az Istennel (Béky Zoltán)
szerző: Béky Zoltán
A csillagtalan ősz vezetne Hozzád,
A vágy, mely életünkben egyszer ér,
De hol vagy és miért takartad Orcád?...
Hiába leng felénk a messzi ország,
Bizony csak úttalan talál a tél.
Vén éccakák, a vágyunk mint a vér,
S szívünk fehér, s homlokunk fehér
Mi nyári álmunk hol maradt valóság?...
Mi szép utunk a szürke ködbe ér
S miért a két karod, s miért a jóság,
Ha élni csak fakult imánkban él?
-
Vigyázd a kerteket, vigyázd, a rózsák
Halála oly kevés, hogy illatos volt,
Ma egy sem él s a sárga sátoros hold
Virágtalan szegény világra int.
Hiába súgod: jönnek újra mind,
De most szívünk az őszbe úgy tekint,
Hogy új időt, hogy új napot se látunk
S a temetők fuvalma ránk legyint:
Rózsák haláta rózsálló halálunk.
-
Mi víg erők, mi holnap és remény
Tavaszra serkenő kövér magok
S ha unva már a kerted elhagyod
Reánk vigyázz az este hűs ölén.
Takarj eső, ha zúg, ha szél dadog,
Ha őszt lehelnek mind a csillagok,
Fehér üvegtetőt emelj, az én
Társam virág és én is az vagyok.
-
Akaratod, ha egy napon kikelt
Majd friss csodákra lát a régi kert.
Szentelt magok mi, különös virágok
Majd mi hozunk a kertésznek sikert.
Velünk üzensz a vén világnak álmot,
Idegen tartományból illatot ...
Siess!... a Kedvest holnap úgyse látod
S ha meghal Ő, hát én is meghalok.
-
Neved csak néha hozza már a szél
S az utakon, ha támolyogva járunk,
Hozzánk bizony, bizony hiába ér.
Voltál nehéz Urunk, igátlan Álmunk
S úgy-e tudtad miért dalolt a vér?...
De homlokod múló reményt sem intett,
Igent se ígért ...hagyj magunkra minket,
Mi egymásnak vagyunk bor és kenyér.
-
Láttál liliomot a völgyek alján:
Hó-köntösében illatozva áll
És halk havat, ha nagy tetőkre száll:
Mint a liliomok: ezüstje halvány
S ha katlanok tüzével ég a nyár
Tudod: betegre bágyad a szirom
És lázt lehel a hűvös liliom
De végzetére mindhiába vár.
S a hó, a tiszta hó is egy napon
Majd meghal és előbb szürkére málik ...
Miért nem hagyod fehérnek halálig?
-
Sokan vagyunk az utakon hasonló
Homlokkal és kezekkel és fehér,
Alázatos szívünk a vén gomolygó
Ködök alján s a rongy alatt is oly jó:
Anyai csók és illatos kenyér.
-
De ég az éj
Uram, Atyám, nem oltja el se víz, se szél.
Parázs a párna,
Láng a vér,
Dalol a máglya
S a holnapon az égbe ér.