Meg vagyok én búval rakva
Meg vagyok én búval rakva,
Mint a borízű almafa;
Kettő három terem rajta,
Mégis terítve az alja.
Csötörtökön viradóra,
Ültem a bánathajóra.
Tiz órakor lefeküdtem,
Egy piczint elszenderedtem.
Szemeimet felvetettem,
Három hajdu állt előttem.
Kérdem tőlök: mit kerestek?
Talán én értem jöttetek?
Érted jöttünk, megkötözünk,
Város házához vitetünk,
Letétetünk a tömlöczbe,
A tömlöcznek fenekére.
Felizentem a birónak,
Oldozza fel két karomat;
Ne örüljön rabságomnak;
Holtig alázom magamat.
De a biró ezt nem tette,
Inkább jobban megköttette.
Szegény árvát, senki sem szán,
Ha csak szeretője talán.