Masa
A fővárosra fehér nap derül,
Ifjú asszony alszik édesdeden,
De a halvány férj el nem szenderül,
Dolga van: ő aludni képtelen.
A szomszédnő reggel Masáho' jő,
S új ruhával dicsekszik majd neki,
Egy szót se szól Masa, a drága nő,
Csak jaj! tekintetét őrá veti.
Masa pedig a szeme-fénye, - hát
Lássa is, hogy férje mindenre kész:
»Veszek neki én két olyan ruhát,
Bár az élet itt oly szörnyű nehéz.«
»Volna mód... itt a kincstár... pénz van ott
Csak ki kell rá nyújtani a kezed,
De azok a »veszedelmes tanok«
Elrontották a nevelésedet.«
- Hja, ő mint egy újabb kornak fia
A jót, igazt furcsán itélte meg,
Némely vagyont - vad liberálisa! -
Elnevezett lopásnak meg minek.
És inkább egyszerűen éldegélt
És nem bókolt a hivalgók előtt;
Anyósa persze korholá ezért
S a dús szomszéd ki is nevette őt.
Sebaj no! csak ne rontsák el Masát,
Mert fiatal ő még, tehát - liba,
Még azt mondaná: »Ez a hála hát?«
Nem, ne legyen ok panaszkodnia.
Megy s foly a munka, nincsen pihenés,
S belebetegszik, melle fájdni kezd,
Végre itt van a szombat-este és
Vasárnap: meg kell ünnepelni ezt.
És fiatal nejével enyeleg
A hosszú terhes dolgozás után...
Boldogságban a percz gyorsan pereg,
Jutalmul nékik ennyi kell csupán.
Bár gondokkal terhesek a napok,
Ám a perczek mindig oly édesek;
De hajh! az élv is ártalmas, ha sok,
A kifáradt lélek nem bir velek.
- S nemsokára temet szegény Masa,
És kesereg bús özvegy-fátyolán,
De a jámbor nem tudja még ma se',
Hogy miért halt meg férje oly korán...