Manon
szerző: Emőd Tamás
Manont becsalták a diáktanyára,
Az ingyen-lányt, a kócos kis cigányt.
Csipője rezgett, hintázott a melle,
Tilos, hamiskás nótát énekelve
Hangos nagy kedvvel jó estét kivánt.
Manon betoppant a diáktanyára,
S körülfogták a cingár, vig fiuk.
„Adj Isten hugám, szent Szilveszter estén!”
„Adj cigarettát!” - pattog vissza hetykén –
„Gyujts rá Manon. Ma minden jó kijut.”
Piros gőz torpad az asztal fölött,
Kinn hull a hó, fehér az utcasor.
„Tapsolj Manon! hallod: nyerit a sátán,
Kocog a lóláb, halált visz a hátán –
Tapsolj Manon, tapsolj: no itt a bor!”
Manon pilláin gyilkos tűz remeg:
„Sohase volt még ilyen vig napom!
A két karom két ölelő keresztfa –
A ki megríkat, halálfia lesz ma!”
– „Éjfél előtt te sirni fogsz Manon.”
Táncol Manon az asztal tetején.
– „Hallod a nótád, kócos kis cigány?!”
Száll a vonó, a szűk tanyára csend ül,
Gyászinduló búg, – a húr nyögve pendül:
Lehajtott fővel sír a kurtizán.
Felcihelődik a diáksereg...
– „Kísérj el Manon, kócos kis kokott!”
A lány vihog, a csürhe messze nyelvel,
S megszólal egyik, akadozó nyelvvel:
„...Fiuk baj lesz... Manon... egy kést lopott...”