Magyar írók sorsa
szerző: Bálint György
Féja Géza könyvét elkobozták. A Viharsarok a tiszavidéki magyar dolgozó tömegek sötét nyomorúságát panaszolta. A jobbszélső sajtó, mely szabályos időközönként a „hárommillió magyar koldus” szószólójának hirdeti magát, zajos vezércikkekben helyeselte az elkobzást.
Veres Pétert két napig faggatta a balmazújvárosi csendőrőrs. Kezét, lábát merőlegesen kinyújtva, arcát a mennyezet felé fordítva, órákig tartó görcsös mozdulatlanságban kellett a nyomozók kérdéseire válaszolnia. Súlyos vádpontokat kellett tisztáznia: miért érintkezett Móricz Zsigmonddal és Illyés Gyulával? Kéziratait és könyveit elvitték. A jobbszélső sajtó, mely a magyar földmunkásság ügyét harsányan „karolja fel”, amikor konkrét támogatás veszélye nem fenyeget – nem méltatta megírásra a magyar földmunkásság nagyszerű esetét.
Féja Géza ma az egyesült jobboldali erők hajszájának céltáblája. Veres Péterre hasonló sors vár. El akarják némítani őket, meg akarják félemlíteni híveiket. A sokat emlegetett „láthatatlan front” működésbe lépett. A hatósági intézkedéseknél (melyeket most nem bírálunk) is súlyosabb ennek a frontnak messzeágazó, hol látható, hol csakugyan láthatatlan ténykedése. Célja félreérthetetlen: leszámolni a „Márciusi Front”-tal és mindazokkal az írókkal, akik őszintén állottak a hárommillió magyar koldus ügye mellé, akik a „társadalmi kapillaritás” és a „nagybirtok evolúciós feltörése” helyett becsületes, gyökeres földreformot követelnek. A nemrég még népi szólamoktól hangos jobbszélső hasábok most a nagybirtok „nemzetgazdasági értékeit” méltatják, és az ügyészséget megelőzve, türelmetlen hévvel fogalmazzák a vádiratot Féja ellen. Nem állnak támasz nélkül e „nemzetmentő” munkájukban. Jámbor olvasóik nyilván nem is sejtik, kik vannak mellettük, kik a szövetségeseik. Nem tudják, milyen izgatott tanácskozások és tárgyalások indultak meg, nem-árja nagybirtokosi és kartellkörökben, mikor a Viharsarok megjelent. Nem tudják, milyen gyorsan elsimultak az ellentétek árja és nem-árja nagybirtokosok, „népinemzeti” és „idegenlelkületű” befolyások között, mikor egy irodalmi munka váratlanul felidézte a közös veszedelem, a földreform rémét. Igen, ez a front valóban láthatatlan. Láthatatlan, de annál hatalmasabb.
Ez a front küzd ma az írói szabadság ellen, melyet a sokat támadott gömbösi korszakban sem értek olyan sérelmek, mint ma. Magyar írónak lenni, úgy látszik, megint kockázatos foglalkozás lesz, mint Kazinczy és Batsányi idejében vagy a Bach-korszakban. Magyarul írni, úgy látszik, megint annyi lesz, mint „veszedelmesen élni”. De nem akadhat magyar író, aki ne vállalná boldogan ezt a veszélyt. Minden írónak éreznie kell, hogy ügye mindjobban összeforr a dolgozó magyar nép ügyével. Ha elnémítják, maga körül érezheti a néma tömegeket.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!