Magányosság (Stuart Merrill)
Régen halott királyok jártak itt,
s e kőpadon ültünk mi nagytitokba,
míg jött az est és halkan felnyitotta
zsoltárkönyvünk, a szívünk lapjait.
E szirtről nézték, amint gyilkosan
borzongtak a mezőn a vaskalászok,
és a tömeg, a vérzáporba ázott,
tovahömpölygött, mint vörös folyam.
De sem a napban égő lobogó,
sem a dob, a tavaszba dobogó,
sem az aranykürt, mely rivallva zeng,
nem oly édes, mint ez a tompa csend,
az altató árnyék, a méla szók,
s a mi imánk, a tiszta-tiszta csók!