|
Pest, le 20 juin 1849
Monsieur le Général!
J'ai reçu aujourdhui la lettre écrite par Mr. Kurz,[2] dans laquelle Vous daignez me rappeler et m'envoyer 200 fl. m. c. pour faire le voyage. Vous êtes, Vous êtes généreux, comme toujours, oh mon Général chéri et je me prosterne devant Votre noble et adorable coeur; seulement (quoique Vos bienfaits surpassent déjà beaucoup mes mérits, si j'ai quelquesuns) je Vous prie, de m'accorder encore une bonté, c'est de me pardonner, que je n'accepte pas Vos touchantes et délicates offres. Vous le savez, Vous le devez savoir, les chaudes larmes de mes yeux à l'heure de mon départ Vous le faisaient voir, combien je Vous aime, et Vous le pouvez imaginer, que mon plus ardent désir serait de Vous réjoindre, d'être toujours avec Vous, mon bienfaiteur, mon père! mais hélas, le sort veut que ce soit absolument impossible. C'est avant quelques jours, que j'ai publié mon abdication entière pour toujours dans les journaux et ce serait de démentir brusquement mes propres paroles en entrant de nouveau dans l'armée, Et puis cette uniforme, dans laquelle j'ai souffert innocemment de tels criants injures et affronts, je ne la peux plus porter sans rougir de rage et sans rouvrir violemment mes plaies, qui m'ont causés des douleurs mortels. Je servirai ma patrie avec la plume, et pas avec l'epée, avec cette épée, qui était peutêtre sans gloire mais aussi sans opprobre, et qu'on a arraché de mes mains. Je ne peux plus être soldat surtout, parceque c'était de la vengeance, qu'on avait exercé envers moi, une vengeance calculée et ignoble, qui ne cesserait jusqu'à ce que je serais soldat et peutêtre Vous auriez aussi des désagréments en me protégeant. C'est une chose, que ma conscience m'ordonne d'éviter de tout mon ame. Recevez donc l'argent, je Vous prie, que Vous avez eu la bonté de m'envoyer pour faire le voyage, et laissez moi vivre dans ma paisible retraite, où je vis pour trois chose: pour servir ma patrie en silence, pour aimer ma petite famille, et pour garder un immortel et reconnaissant souvenir de Vos bienfaits paternels envers moi et mon pays. Je régle passablement mes affaires et nous vivrons en amis avec mon vieux compagnon, – la pauvreté... Si Vous voudriez bien m'enrichir, jetez quelquefois un rayon de souvenir sur mon ame... alors je serais assez riche. Soutenez la cause de ma patrie, et n'oubliez pas, oh mon Général, ce jeune homme, qui par son estime profond et son amour sacré envers Vous, s'ose appeler
Votre fils
Alexandre Petőfi.
|
Pest, 1849. junius 20.
Tábornok Ur!
Ma vettem a Kurz úr[2] által irt levelet, a melylyel Ön engem magához hivni s utiköltségül 200 pforintot szíveskedik küldeni. Ön nemes, nemeslelkü, mint mindig, oh drága tábornokom! s én leborulok az Ön nemes és imádandó szive előtt; csak (ámbár jótéteményei már is sokkal tulhaladják érdememet, ha van valami) csak arra kérem: tetézze jóságát még egy-gyel, bocsásson meg, hogy gyöngéd s megindító ajánlatait nem fogadom el. Ön tudja, tudnia kell, szemeim forró könyei, Öntől való elválásom óráján, megmondották Önnek, mennyire szeretem; elgondolhatja, hogy legforróbb vágyam volna ismét Önnél lehetni, mindig Ön mellett maradni, jóltevőm, atyám! De hajh, a sors ugy akarta, hogy ez teljességgel lehetetlen legyen. Csak nehány napja, hogy teljes és örökös lemondásomat a hirlapokban közzé tettem; és saját szavaimnak a legkiáltóbb meghazudtolása volna, ha ismét a hadseregbe lépnék. S aztán azt az egyenruhát, melyben ártatlanul a legkiáltóbb bántalmakat szenvedtem, nem ölthetem fel ismét a nélkül, hogy dühtől piruljak s erőszakosan felszaggassam sebeimet, melyek nekem halálos fájdalmakat szereztek. Hazámat tollammal fogom szolgálni s nem karddal; nem ezzel a karddal, mely talán dicsőség nélkül volt, de mocsok nélkül is, s a melyet kicsavartak kezemből. És nem lehetek többé katona, főkép azért, mert boszuállással jártak el ellenemben, kiszámitott és nemtelen boszuállással, a mely nem is szűnnék meg, a mig csak katona volnék; s miattam talán Önnek is kellemetlenségei volnának, a mért pártfogol. Ezt pedig lelkiismeretem, teljes erőmből, kerülnöm parancsolja. Vegye hát vissza e pénzt, kérem, melyet szives volt utiköltségül küldeni számomra; s hagyjon engem csöndes viszszavonultságomban, a hol három dolognak élek: hogy hallgatva szolgáljam hazámat, szeressem kisded családomat, s örökös és hálás emlékben tartsam az Ön atyai jótéteményeit irántam és hazám iránt. Ügyeimet türhetően rendbehoztam, s majd csak megélek, barátságos lábon régi pajtásommal – a szegénységgel. Ha gazdaggá akar tenni, vessen olykor-olykor egy emléksugárt lelkemre: akkor elég gazdag leszek. Védje hazám ügyét, s ne feledkezzék meg, oh én tábornokom, arról az ifjuról, a ki, Ön iránti mély tisztelete s szent szeretete érzetében igy meri magát nevezni:
Önnek fia
Petőfi Sándor.
|
