Lellei Nagy András
| Lellei Nagy András szerző: Emőd Tamás |
„Fekete városban fehér torony látszik,
Patakos Ér partján vadmadár tanyázik,
Vén tatár megyékben
Ma is ugy, mint régen
Marha béget éjjel a karám tövében:
Nappal táblabirák
Szépen szólnak, szónokolnak fenn az úriszéken.”
Bujdosik a levél gyors staféta-szárnyon,
Finánc megvámolja a magyar határon –
Mintha tudta volna
Sejdítette volna:
Uram be nagy bánat, halálos szép torna
Viaskodik, jajgat
Hét fekete sor betűbe, billogos hét sorba!
„Gallus tornyok alatt bontom a levelet.
Bús dezentorfajtám magnak itt feledett…
Gyalogszerrel járok,
Üzenetet várok:
Meddig ver még otthon a keleti átok?
Patakos Érparton
Nyereg alatt puhítják még a húst a tatárok?”
Bujdosik a levél gyors staféta-szárnyon,
Finánc megvámolja a magyar határon –
Mintha tudta volna,
Sejdítette volna:
Uram be nagy bánat, halálos szép torna
Viaskodik, jajgat
Hét fekete sor betűbe, billogos hét sorba!
„Lellei Nagy András beszél a hir rólad,
Nagy dobbal dobolják: istentagadó vagy –
Igéd szava méreg,
Átkozott a véred,
Rigmusos beszédért sárarany a béred –
Szived is kilopták
Napnyugati kocsmaködben a vászoncselédek.”
Bujdosik a levél gyors staféta-szárnyon,
Finánc megvámolja a magyar határon:
Mintha tudta volna,
Sejdítette volna:
Uram be nagy bánat, halálos szép torna
Viaskodik, jajgat
Hét fekete sor betűbe, billogos hét sorba!
„Irom a levelet én édes anyámnak,
Patakos partjára nagy Tatárországnak:
Édes anyám várok:
Uj napokat látok –
Befogad még engem a temetőárok,
Patakos Ér partján
Omlik, bomlik, szakadozik a bús magyar átok!”