Lejárt már...
szerző: Jakab Ödön
Lejárt már édes ifjúságom,
Szép tavaszomnak vége lett:
Setét fürtim közt ím egy szálon
A dér megeste fejemet.
Csak egy szál még, de már e szálból
A késő aggság int felém,
Mint a jövendő tél a távol
Bérczekről hő nyár idején.
Számot vetek bát életemmel,
S élem, mit múló napom ad:
Vígan játszom a szerelemmel,
Fenékig hajtom boromat.
Oh mert bolond, ki a virágot
Kertjéből későn töri le,
Vagy ott felejti, míg elszárad,
S hideg tél hóval födi be.
Nem felejtek én semmit ottan,
Virágim' egyig leszedem;
S ha majd odáig eljutottam,
Hogy télbe fordúl életem:
Borúlhat rám az ég mogorván,
Ölhet a meddő nyugalom;
Én sorsomon nem zúgolódván,
Azt is békével fogadom.
Legfölebb ama rossz időben
Egyet, óhajt még kebelem:
Ne veszszen ki a dal belőlem,
Mint a kiveszett szerelem!
S az égi kegyelmek ha nékem
Ez egy kérésem' megadák:
Még mindig szebb lesz öregségem,
Mint egy daltalan ifjúság...